Újszász - Helyijárat

2012.11.07. 17:39

Még 2-3 éve valahogy sikerült kideríteni, hogy a Jászkun utolsó 543-asa, az FLX-689 Jászapátiban hol áll. Na, onnan gyorsan el is került, kaptak helyette egy 260-ast. A fordában iskolaidőben szerepel 1-2 reggeli Jászapáti-Jászivány, és annyi. Délután, tanszünetben és hétvégén nem jár. Ezért aztán igazán megéri fenntartani egy autót meg egy sofőrt...

DSC 7490

Azóta az 543-as átkerült a Újszászra, ott helyijáratozik. Naponta 50 km, két és fél órányi vezetési idő, fix autó, beugró sofőrök. Takarítani kár, mert jön a "C" és egy perc múlva csupa retek az autó. Szolnokra hetente egyszer mehet (forda szerint), akkor kell mosatni, tankolni, javíttatni. Mindezt 3 óra alatt. Tekintve, hogy gazdája sincs az autónak, Szolnokról járnak beváltani a sofőrök, eszméletlen módon le van harcolva a busz.

DSC 7493Egy tábla, de még egy papírfecni sincs kint, hogy akkor ez most mi is. Csoda, hogy a megállókban ki van rakva a menetrend.

DSC 7495Szinte csak az iskolások, illetve a nyugdíjas otthon lakói utaznak a járatokkal - mert három (!) vonal van (igaz, napi 1-2 indulással).

DSC 7496Ez a hátsó traktus azért üt! (Fotó elkészülte után a háttérben látható csürhe jött balhézni, hogy mit fotózom őket... :D )

DSC 7498Ez a kocsi is megkapta a GPS-t, így már el lehet mondani, hogy van valami érték a buszon. A helymeghatározó rendszer és a jegykiadó gép kb. önmagában többet ér, mint az egész busz...

Lett még hazafelé egy-két érdekesség..

DSC 7513Ez sem volt meg eddig...

DSC 7516Szinte évente kap más-más matricákat.. Legutóbb így nézett ki.

DSC 7520DZA-825 kicsit helyre lett pofozva, rá is fért már. Az indexek közötti sárga "csíkkal" valahogy nem tudok megbarátkozni - azon a 2 deci fehéren már nem múlt volna...

A bejegyzés trackback címe:

https://csengessunk.blog.hu/api/trackback/id/tr794895725

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása