Természetesen Miskolc!

2016.04.03. 14:02

Az elmúlt években nem volt jellemző egyik hazai közlekedési cégre sem, hogy jelentős mennyiségű új autóbuszt vettek volna állományba a helyi járatokra. Ezt a negatív trendet törte meg valamelyest Pécs az aranygaranciás Volvokkal 2015 nyarán, majd novemberben Kaposvár cserélte -kvázi zéró emissziós-…

Idén júniusban egy nagy vágyam teljesült, sikerült eljutnom Stockholmba és Turkuba. Hosszú évek előkészületei, rengeteg álmatlan éjszaka és megannyi útiterv után végül az alábbi útvonal lett a nyerő: LisztFerihegyről elrepültem Stockholmba, onnan hajóval jutottam el Turkuba,…

Kérem, csengessen! :)

2013.01.21. 16:22

Még régebben megbeszéltük Bobalttal, hogy januárban majd tartunk egy kis összeröffenést, felavatjuk az új albérletet. Ahogy az lenni szokott, albérlet még nincs, az időpontot már megbeszéltük, valahogy majdcsak megoldjuk. Az összeröffenés és az iszogatás is megvolt, az egész…

Január 12.-re be voltak ígérve honvédségi rendezvények. Az egyik Pákozdra, az emlékműhöz, a másik pedig a budai várba. Pákozdon délelőtt volt az ünnepség, így oda akartam elmenni, mondván, hogy ott még lesz fény. Reggel felvettem boz-t, de Pákozdon kívül még mindig nem…

2013 első fotótúrája Erdélybe vezetett. Ilyenkor jönnek az újévi fogadalmak, miegymás.. Mindig megfogadom, hogy jövőre nem fogadok meg semmit, ez idén végre sikerült is. Kicsit másnaposan, de legalább baromi fáradtan január második napján elindultam, hogy a hét két munkanapját…

2012 - Évértékelő

2012.12.25. 17:34

Mivel mindenki összehozott az idei évről egy néhány képes összefoglalót, keresgéltem egy keveset én is a képeim között, íme: Remélem a jövő év is hasonlóképp fog majd alakulni.. :)

Újszász - Helyijárat

2012.11.07. 17:39

Még 2-3 éve valahogy sikerült kideríteni, hogy a Jászkun utolsó 543-asa, az FLX-689 Jászapátiban hol áll. Na, onnan gyorsan el is került, kaptak helyette egy 260-ast. A fordában iskolaidőben szerepel 1-2 reggeli Jászapáti-Jászivány, és annyi. Délután, tanszünetben és hétvégén…

Ősz

2012.10.23. 18:18

A Bükk szépségei! :)

Via Baltica - Finnország

2012.10.12. 10:29

Hat napi Tallinban ázás közben egy napra átnéztem Helsinkibe, hajóval. Tettem mindezt úgy, hogy világ életemben rettegtem hajóra ülni, már attól rosszul voltam, ha láttam egy ringatózó hajót a vízen. Sebaj, egyszer élünk. Indulás előtti napon (mit ad Isten...) esett az eső,…

Via Baltica - Észtország

2012.09.15. 22:17

Litvánia letudva, majd az igaz, hogy Riga volt a következő állomás, én most mégis Lettországgal, Tallinnal foglalkoznék inkább. Rigából Hansabussal jutottunk fel Tallinnba, nem is akárhogy. Bőr fotelek, asztallal, asztali lámpával, könyvespolccal (!), utaskísérővel.. Jó, ezek…

Via Baltica - Litvánia

2012.07.27. 13:39

Baltikum? Repülővel Varsóig, onnan busz Kaunasig, és tovább. Nem bonyolult ez.. A Simple Express nemrég vett egy flottányi Irizar i6-ot, állítólag fullextrásak, próbáljuk ki. Minden üléshez egy kis monitor, nézhetsz rajta filmet, hallgathatsz zenét, illetve azt is mutatja, hogy…

Önkormányzati 543-asok

2012.07.02. 13:13

A tulipános kisbuszok miatt ma már az önkormányzatok is egyre ritkábban használják a 10 - 20 év közötti 543-asaikat, ha még egyáltalán megvannak. Nagyon sok település ugyanis már eladta, vagy lecserélte nagyobbra ezeket a buszokat. Így abból tudunk mazsolázgatni, ami még…

A tavaszi nagytakarítás elérte a kisautót is, rendesen kiganajoztam, mielőtt elindultam Nyíregyházára, majd tovább néhány önkormányzati vasért.. Útközben jött a drót, hogy az ELS-245 és is IZM-238 mellé újabb buszok érkeznek a Szabolcshoz. Csak most Szegedről hoznak három…

süti beállítások módosítása