Idén júniusban egy nagy vágyam teljesült, sikerült eljutnom Stockholmba és Turkuba. Hosszú évek előkészületei, rengeteg álmatlan éjszaka és megannyi útiterv után végül az alábbi útvonal lett a nyerő: LisztFerihegyről elrepültem Stockholmba, onnan hajóval jutottam el Turkuba, majd vissza. Stockholmból előbb Varsóig, majd Budapestig ismét repülővel utaztam. Ennek az útnak az első, Stockholmban töltött napjáról írnék egy keveset.. :)
DSC 0821

A repülőgép a Nyköpinghez tartozó Skavsta repülőtérre érkezett, ami azért érdekes, mert innen még ~50 km Stockholm, ez a fapadosok átka. Mondjuk egy picit azért örültem is ennek, így legalább megízlelhettem egy kicsit, milyen is a kisvárosi élet a svédeknél. Tetszett. Itthon egy átlagos munkanap (még "vidéken" is) reggel 5-6 óra körül indul, kilenckor már az összes bolt nyitva van, a legtöbb nyugdíjas bevásárolt, stb. Mindez Nyköpingben nem így volt. A repülőtérről 8,35-kor induló 515-ös helyijárattal mentem be a központba. Egy nagyon kis takaros buszpályaudvar fogadott, elég vegyes járműparkkal. Ahogy elnéztem, ott is hangolva vannak a vonalak (értsd: adott időpontban elmegy az összes busz/járat, majd félóráig semmi - eddig azt hittem, hogy ez csak nálunk szokás) egymással, ezért gyorsan le is fotóztam a 9 órási kirajzást.

DSC 0798Volvo alvázas Carrus Oy Vega L. Itthon a Tiszánál futnak ilyen vasak. A különbség csak annyi, hogy a svéd testvéreik ezerszer jobb állapotban vannak. Mind esztétikusan, mind motorikusan.

DSC 08042006-os Neoplan N4409 kanyarodik ki a pályaudvarról. Nem épp egy díjnyertes formatervezés, de egynek megteszi. 

DSC 08072010-es gyártású Säffle 8500LE. A szúrófénytől lesz igazán skandináv egy busz! :)

DSC 0814Illetve a végére jöjjön még egy kéttengelyes Säffle 8500LE. A helyi flottát döntően e két típus + a kis Neoplanok adják.

Miután a városnézést letudtam, kisétáltam a vasúthoz, hogy a 10,15-ös vonattal elmenjek Södertalje-ig, ahol a Scania óriási gyára található. Számomra egyértelmű volt, hogy a világ egyik legkomolyabb vasúti szolgáltatását a svéd vasút nyújtja. Ezért mindenképpen ki szerettem volna próbálni, hogy mégis milyen. Ahogy elnéztem, a svédek területi felosztás alapján, (mint nálunk a Volánok) külön cégekkel szolgáltatnak az országban. Nekem az SJ (nem, ehhez a móvári SJ-nek semmi köze nincs szerencsére) szolgáltatását sikerült igénybe vennem. Nahát mit ne mondjak.. Rend és tisztaság fogadott: 2+2 soros fotelek (!), mindegyikhez külön asztal, konnektor, olvasólámpa és persze az elmaradhatatlan klíma. Itthon ezt IC-nek hívják és bődületes pénzeket számolnak fel érte, náluk meg ez az alap szolgáltatás egy mezei személyvonaton. Jó, tudom milliószor több pénzből gazdálkodnak, de azért csak 'bezzegelhetek' már egy kicsit én is.

Ja igen, Scania. Ahogy leszálltam a vonatról, hirtelen nem is tudtam, hogy akkor most mi is van. Egy baromi nagy völgyhídon van a megállóhely, ahonnan belátni az egész környéket. Alattam húzódott a gyár és egy másik vasútvonal, tőlem jobbra a tengert, balra pedig szintén a Scania gyáregységeit láttam. Eszméletlen hangulatos volt az egész, már-már hihetetlen.

DSC 0818A feeling így is érződik szerintem. Döbbenetes volt a látvány!

DSC 0823És hát igen... Így néz ki egy tényleg gyári állapotú busz! Szóval valahogy így kell buszt gyártani.. :)))

Ezután felkerestem a Marcus Wallenberg múzeumot, ami természetesen az aktuális helyzetemhez képest az objektum túlvégén volt. Sebaj, úgysem volt túl meleg, elsétáltam. Útközben töprengtem azon, hogy itthon nincs egy olyan gyár sem, ahol ennyire szabadon vannak engedve az alkalmazottak, illetve a gyár környezete is elképesztő volt. Jobbra tőlem a gyár, balra pedig egy sziklás hegy, tele fákkal, páfrányokkal.. Leírhatatlan hangulata volt az egésznek. Közben 'Scania' feliratú pólókban, ingekben futottak, sétáltak, bicikliztek mellettem. A különböző gyáregységek között meghatározott útvonalon és indulások alapján 'tour buszok' szállították az alkalmazottakat. Mint bármelyik helyijárat, ez is meg volt hirdetve a buszmegállókban, de Scania-s pass hiányában nem lehetett rá felszállni.

DSC 0825Itthon ez az év munkahelye lenne. Valamennyire látszik a képeken is, hogy az alkalmazottak a tó partján töltik az ebédszünetüket. Annyi még hozzátartozik a történethez, hogy a tó sem mesterséges, halak kacsák is lakják.. :) Ja, és sehol egy kerítés..

DSC 0833Megszállottaknak Scania-s akvárium a Marcus Wallenberg múzeumban.. :) Maga a múzeum jóformán csak a teherautókról szól, de azért a szemfülesek egy-két buszt is felfedezhetnek. Egyébiránt ingyenesen látogatható.

Miután a múzeumot letudtam, elsétáltam a Centrum Station nevű végállomásra, ahol megvettem a napijegyhez a plasztik kártyát (5 évig érvényes), illetve feltöltöttem egy napijeggyel. Ide érkeznek helyi buszjáratok, illetve elővárosi vonatok is, így itt is fotóztam néhány buszt.

DSC 0837Elsőként egy 2002-es, csuklós Säffle 8500LE jött. Kb az összes svéd autóról hiányzott a tanksapka, de nem sikerült megfejtenem, hogy miért..

DSC 0840Szinte rögtön a 8500 után egy 2006-os Lion's City G jött. Egy polír azért ráférne már, 7 évesen tényleg ennyire fakónak kell lennie?

Ahogy a vonatok felé néztem, észrevettem, hogy a vonatom 2 perc múlva indul, immár Stockholmba. Az út ~ 50 perc volt, nagyjából itt éreztem meg először az elmúlt napok pörgését, illetve az aznapi 3,30-as kelést. Stockholmba a központban szálltunk le a vonatról, innen az első utam a metróba vezetett, meg szerettem volna nézni az egyik ilyen megállót. Viszont mivel elég nagy rohanásban voltam az indulás előtti napokban, az előre tájékozódás ezzel kapcsolatban elmaradt, szóval kb sötétben tapogatóztam, melyik vonalon is lehet. Természetesen nem a jó vonalon mentem végig, sebaj. Majd legközelebb.

DSC 0843Ropsten, végállomás. Metró, alatta buszpályaudvar.. Akárcsak Bécsben.

DSC 0851Sziklába vájt metrómegállót ugyan nem találtam, de ez sem kutya azért! 13-as metróvonal norsborgi végállomása közelében akadtam rá.

Visszafelé leszálltam a Slussen nevű metrómegállónál, itt található a történelmi belváros széle. Hangulatos környék ez is. Belváros, metró, tenger, hajók.. Egy magamfajta egységsugarú ember ritkán jut el ilyen helyekre. Ki is élveztem minden percét.

DSC 0853Egy 8500-as vesztegelt az egyik megállóban.

DSC 0854Szokatlan látvány volt a Säffle homlokfal a Volvo hátfallal..

Mivel hulla fáradt voltam és egyébként is lassan közeledett a hajó indulási ideje, így átbumliztam a kikötőbe. Egy csuklós 8500-ast fogtam ki a kikötő felé, így szerencsésen fel is estem majdnem a csuklóban elhelyezett 2+2 székben. Hát, na.. Ikaruson ilyen nincs. :D Leszállás után figyeltem fel rá, hogy a kikötő melletti főúton, a Folkungagatanon (szép szó) ellenfényben megy ki rengeteg járat, viszont a túlnyomó része visszafelé már rezsiben jön. Ráadásul ajtótlanból tökéletesen lőhetőek. A maradék erőmet összeszedve még kiálltam egy pár fotót elkattintani az arra közlekedő buszokról. Nem hiába.

DSC 0873Eszméletlen jól néznek ki ezek a kocsik ezekkel a szúrófényekkel! Meg azért a fényezés is elég korrekt.

DSC 0874Másik nagy kedvencem. Első blikkre nekem a legelső ARC jut róla eszembe, a "mosolygós" homlokfal miatt talán. Mondjuk az is érdekes, hogy Tallinban meg Varsóban is csörögnek, zörögnek ezek az autók, a svédeknél pedig baromira egybe vannak. Nyilván az út teszi..

DSC 0891Variációk egy témára. :) Mindkét Lion's City 2011-es gyártású, sőt, még a tulajdonos is megegyezik. A háttérben látható kék fényezéssel közlekedett még csuklós 8500-as Volvo is. Aki esetleg tudja a különböző fényezés okát, bátran írja meg.

Ezek után megérkezett a hajó, másnap reggel pedig Turkuban folytattam utamat.

DSC 0906Még egy utolsó kép a kabinból.. :)

Következő írásomban a turkui Ikarusok kapnak majd főszerepet. Türelem.. :)

Szerző: RoDrigUez

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csengessunk.blog.hu/api/trackback/id/tr495396629

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BalazsMate · http://stockholm.blog.hu 2013.07.10. 12:04:43

A kek buszok a gyakrabban es/vagy nagyobb tavolsagon közlekedö buszjaratok. A belvarosban is van "kek" buszjarat, de föleg a kulvarosokba(n) közlekednek.

A piros buszok pedig a "hagyomanyos", rövidebb palyaju jaratok.

De persze elöfordulhat olyan is, hogy a "kek" buszjaraton egy piros szinu busz közlekedik, ha a szukseg epp ugy hozza. A lenyeg hogy a jarat szama egyezzen ;)

Vannak meg ezeken kivul sarga buszok is, melyek meg nagyobb tavolsagon közlekednek, a varoshataron kivulre. (Azt nem tudom, hogy ezeket is a stockholmi SL vagy egy masik busztarsasag uzemelteti-e.)