Idén júniusban egy nagy vágyam teljesült, sikerült eljutnom Stockholmba és Turkuba. Hosszú évek előkészületei, rengeteg álmatlan éjszaka és megannyi útiterv után végül az alábbi útvonal lett a nyerő: LisztFerihegyről elrepültem Stockholmba, onnan hajóval jutottam el Turkuba, majd vissza. Stockholmból előbb Varsóig, majd Budapestig ismét repülővel utaztam. Ennek az útnak az első, Stockholmban töltött napjáról írnék egy keveset.. :)
DSC 0821

Kérem, csengessen! :)

2013.01.21. 16:22

DSC 8610Még régebben megbeszéltük Bobalttal, hogy januárban majd tartunk egy kis összeröffenést, felavatjuk az új albérletet. Ahogy az lenni szokott, albérlet még nincs, az időpontot már megbeszéltük, valahogy majdcsak megoldjuk. Az összeröffenés és az iszogatás is megvolt, az egész megye full hó, király. Csengethetnénk is valamerre. Engem túlzottan nem érdekelt, csak mentem, pontosabban mentünk, amerre kotorva volt az út. :D

DSC 8560Január 12.-re be voltak ígérve honvédségi rendezvények. Az egyik Pákozdra, az emlékműhöz, a másik pedig a budai várba. Pákozdon délelőtt volt az ünnepség, így oda akartam elmenni, mondván, hogy ott még lesz fény. Reggel felvettem boz-t, de Pákozdon kívül még mindig nem tudtunk semmit sem. Reggeli kv után már kezdett kristályosodni a dolog. "Induljunk el 'batta felé, majd Besnyő, Sárbogárd, Pákozd, Berhida.. Jó ez így?" Háhogyaviharbanelennejó?!

DSC 8420

2013 első fotótúrája Erdélybe vezetett. Ilyenkor jönnek az újévi fogadalmak, miegymás.. Mindig megfogadom, hogy jövőre nem fogadok meg semmit, ez idén végre sikerült is. Kicsit másnaposan, de legalább baromi fáradtan január második napján elindultam, hogy a hét két munkanapját maximálisan ki tudjam használni, ugyanis a románoknál 3.-a az első munkanap. Az első napot Nagybányára, a másodikat Szatmárnémetire terveztem, ami persze nem így alakult. :D

2012 - Évértékelő

2012.12.25. 17:34

Mivel mindenki összehozott az idei évről egy néhány képes összefoglalót, keresgéltem egy keveset én is a képeim között, íme:

01. január

Újszász - Helyijárat

2012.11.07. 17:39

Még 2-3 éve valahogy sikerült kideríteni, hogy a Jászkun utolsó 543-asa, az FLX-689 Jászapátiban hol áll. Na, onnan gyorsan el is került, kaptak helyette egy 260-ast. A fordában iskolaidőben szerepel 1-2 reggeli Jászapáti-Jászivány, és annyi. Délután, tanszünetben és hétvégén nem jár. Ezért aztán igazán megéri fenntartani egy autót meg egy sofőrt...

DSC 7490

Ősz

2012.10.23. 18:18

DSC 7319A Bükk szépségei! :)

Via Baltica - Finnország

2012.10.12. 10:29

DSC 5288Hat napi Tallinban ázás közben egy napra átnéztem Helsinkibe, hajóval. Tettem mindezt úgy, hogy világ életemben rettegtem hajóra ülni, már attól rosszul voltam, ha láttam egy ringatózó hajót a vízen. Sebaj, egyszer élünk. Indulás előtti napon (mit ad Isten...) esett az eső, fotózni, mászkálni nem volt semmi kedvem. Nap végére annyira össze tudtam szedni magam, hogy kinézzek a kikötőbe, mégis milyen "ócskavasra" kell másnap felszállnom. Megdöbbenten álltam a váró ablakában, miközben próbáltam feldolgozni a látványt. Gondoltam, hogy baromi nagy lesz, de erre nem voltam felkészülve. Az utazás során korlátlan mennyiségű ingyen kaja járt a jegyhez, 5 tele tányér kaja alatt odaértünk Helsinkibe.

Via Baltica - Észtország

2012.09.15. 22:17

Litvánia letudva, majd az igaz, hogy Riga volt a következő állomás, én most mégis Lettországgal, Tallinnal foglalkoznék inkább. Rigából Hansabussal jutottunk fel Tallinnba, nem is akárhogy. Bőr fotelek, asztallal, asztali lámpával, könyvespolccal (!), utaskísérővel.. Jó, ezek nem ingyen jártak az úthoz, de ár-érték arányban és egyébként is baromira megérte, itthon ehhez hasonlót egyik cég sem nyújt. Lenyűgöző elegancia, igényesség, és a tudat, hogy tényleg fontos számukra az utas, hiszen ez érződik abból, amit adnak.

DSC 5482

Via Baltica - Litvánia

2012.07.27. 13:39

Baltikum? Repülővel Varsóig, onnan busz Kaunasig, és tovább. Nem bonyolult ez.. A Simple Express nemrég vett egy flottányi Irizar i6-ot, állítólag fullextrásak, próbáljuk ki. Minden üléshez egy kis monitor, nézhetsz rajta filmet, hallgathatsz zenét, illetve azt is mutatja, hogy éppen merre jársz. Szóval el lehetett tölteni azt a 7 órát, amíg Kaunasba nem értünk. Szombat lévén úgysincs nagy élet, az EAG-ok meg úgyis össze-vissza járnak, kivéve az SKG 834-et, ami állandóan egy vonalon pörög.

DSCF5794

Akkor és most...

2012.07.25. 18:39

Milyen régóta tologatom magam előtt már ezt az ötletet. Lassan 10 év is eltelik az első "Classicosításos" vázcserék óta, és el is felejtjük, hogyan is néztek ki a buszaink egy évtizeddel ezelőtt, vagy még azelőtt...
top

Denso & Videoton

2012.07.23. 18:36

Egy laza nyári munkanap, Balcsiról úton hazafelé és hogy-hogy nem pont a "műszakváltós" időben haladunk át Székesfehérváron... Két ipari park, sok-sok busz (meg e-bay kuka).

fjz-283 4

Borsod Vol.2

2012.07.12. 12:11

T'ssókával és csegölditulipánnal indultunk útnak, az őszről megmaradt maradék hiányzóért. Volt drót, sz'al ezzel probléma nem volt...

hiv-474 8

Némi Borsod

2012.07.11. 12:10

T'ssókával útnak indultunk, kwázni, na de nem ám úgy, ahogy a perverz sulinet gondolná. Voltak hiányzók bőven...

Taj

Önkormányzati 543-asok

2012.07.02. 13:13

A tulipános kisbuszok miatt ma már az önkormányzatok is egyre ritkábban használják a 10 - 20 év közötti 543-asaikat, ha még egyáltalán megvannak. Nagyon sok település ugyanis már eladta, vagy lecserélte nagyobbra ezeket a buszokat. Így abból tudunk mazsolázgatni, ami még megmaradt.

A teljesség igénye nélkül:

Füzesabony GME-347DSC 1 (278)
Többnyire csak a helyi focicsapatot szállítja, ha kell.

Tedej

2012.06.28. 09:56

Megyünk objektívet venni, meg ha már ott vagyunk, kellemeset a hasznossal elv alapján.. Egy kis TEDEJ :)

A tavaszi nagytakarítás elérte a kisautót is, rendesen kiganajoztam, mielőtt elindultam Nyíregyházára, majd tovább néhány önkormányzati vasért.. Útközben jött a drót, hogy az ELS-245 és is IZM-238 mellé újabb buszok érkeznek a Szabolcshoz. Csak most Szegedről hoznak három 260.32-est, helyközi tartaléknak. Beszabehu... Csütörtök délután jött az infó: dolgoznak. Na, akkor próbáljuk előkeríteni őket. Háromból kettő már dolgozik, a harmadiknak sem ígértek túl sok időt a telepen. Ugyanis kocsihiány van, nem is kicsi. Péntekre már mind a három kocsi utcán volt.

Vértes 2 - Reloaded

2011.08.09. 19:44

Ha a megyében járunk mindig felhős, kiszámíthatatlan az idő, hol süt a Nap, hol nem, így volt ez most is.
Az egyik kocsmában kimondottan jó kávét főznek, ez mentett meg. Mindenki segítőkész volt ismét, imádom ezt a megyét...

A MÁV Raktáros Ikarusok

2011.08.03. 23:22

Munkásszállítás volt a záhonyi komplexumhoz ezekkel a vasakkal. Felszámolás alatt állítólag a cég, az eddigi munkásszállításra használt Ikarusok eladósorba kerültek, a jobb állapotban lévők talán új gazdára találnak, a szarabbakat viszont gyorsan szétvágják.

Ikarus V134@Eger

2011.07.18. 15:54

2011. július 12-én újabb járművel gyarapodott az Agria Volán Helyi Üzemegysége. A változásokon átesett IKARUS V134 -es immáron a 11-ik teljes hosszában alacsony padlós busz Egerben, viszont az első, amely utastéri klímával van ellátva.

 

S91 teszt + miegymás

2011.07.14. 00:13

Újabb tesztbuszt köszönthetünk a 16-os vonalán, a Molitusbus S91-es típus második példányát. Augusztus 22-ig van még idő, majd ha sulinetmentes lesz, akkor talán pár utastérfotó is beleférhet... Ki lett próbálva azért így is...

 

Tatabánya + Komárom + NOKIA = Egész jó nap.

Menjünk vonattal, gondoltam Én reggel.
Az ember azt gondolná, hogy az 1 es vonalon nincsenek késések, az 1 es vonal szent és sérthetetlen, az 1 es vonal az Isten, a MÁV büszkesége... Vagy ahogy TakiLaci bácsi mondaná, ráérsz, +30 benne van, előfordul, számoljál vele, ne legyél felháborodva, meg hogy szükség törvényt bont, stb...
Sz'al a 10.21 es személy +30 al elindult, a MÁV kárpótol gyorsan, 18°C ot csinálnak az utastérbe, mer' az jó.
Meg is érkeztem Tatabányára, +38 al… Tűz a nap most, viszont rengeteg a felhő…
Térjünk a lényegre.

süti beállítások módosítása